Ismerj meg!

"Die ganze Kunst der Sprache besteht darin, verstanden zu werden." /Konfuzius/

“A nyelv művészete abból áll, hogy megértesd magad.”

Már kisgyerekként nagyon vonzottak az idegen nyelvek. Mivel az „én időmben” még az orosz volt a kötelező nyelv, ezzel ismerkedtem meg először. Tulajdonképpen nekem akkor mindegy volt, hogy milyen nyelv, csak idegen nyelv legyen, így szép lassan az lett a vége, hogy 1992-ben történelem-orosz szakon végeztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen.

Egyetemi éveim alatt nagyot változott a világ, ezért egyre komolyabban foglalkoztam a gimnáziumban második nyelvként tanult némettel, amit már a gimiben is nagyon szerettem. Így 1995-ben német szakos nyelvtanári diplomát is szereztem szintén a KLTE-n.

Azóta folyamatosan tanítom a németet. Huszonkét évig tanítottam gimnáziumban, mellette folyamatosan magántanárként és nyelviskolában. 2017 óta, főállású magántanárként, csak skype-os oktatással foglalkozom. Az eltelt évek alatt készítettem érettségire, különböző típusú nyelvvizsgákra és külföldi munkavállalásra. Időközben pedig megszereztem az Origó és Euroexam vizsgáztatói engedélyt is.

Szabadidőmben is sokat foglalkozom a nyelvvel. Ha van egy kis időm, szívesen olvasok német regényeket. Ha épp nem tanítok és nem olvasok, akkor kellemes kikapcsolódást nyújtanak a filmek. Nagyon jó német nyelvű vígjátékokat lehet találni az interneten. (Tudok tippeket adni, ha téged is érdekelnének ezek.)

Mára az internetnek köszönhetően teljesen kitárult a világ. Mindenhonnan információ áradat özönlik felénk. Sokkal több lehetőség van a nyelvtanulásra, mint régen. Az egyik ilyen találmány a skype-os nyelvtanulás, ami szerintem szenzációsan jó minden korosztály számára. 

Éreztél már olyat, hogy nincs kedved elindulni német órára, mert esik az eső, a hó vagy túl meleg van? Szívesebben maradnál a kedvenc fotelodban, a kedvenc pulcsidban, de a német órát mégsem szeretnéd kihagyni? Esetleg külföldön dolgozol, és nincs a közelben segítség? Na, ez az a helyzet, amikor a skype a legjobb választás.

Veled együtt írjuk a tantervet. A te kéréseid és az én javaslataim alapján tanulunk, hogy tényleg gyorsan és eredményesen haladjunk a célod felé.